Nem tudom, hogy hol vagyok. Annyi biztos hogy 2 emelettel lejjebb mert, 4 lépcsősort lefutottam. Teljesen ki vagyok fulladva, de a kiutat még mindig nem találom. Követőimet már réges-rég lehagytam, de a rettegés még mindig bennem van.
Hova kerültem te úristen?! Rögtön vissza kellett volna mennem Nam-hoz. Ügyes vagy Dae. Legszívesebben megveregettem volna a vállamat de hangokat hallottam magam mögül.
Hirtelen azt sem tudtam mit csináljak. Próbálok kinyitni pár ajtót, de ismét hasra estem. Egyik sincs nyitva. Van két lehetőségem. Vagy futok, vagy bebújok egy rozzant fa szekrénybe. A léptekhez már elég ismerős hangok csatlakoznak így kénytelen vagyok vetődni a bútorba és magamra csukni az ajtót.
Összehúzom lábamat, hogy elférjek hosszában. A hátam nekidöntöm a fa oldalának, de rossz ötlet. Ismét. Pólóm átázik és nedves lesz a hátam. Istenem csak add, hogy víz legyen és ne valami más.
- Merre mehetett? - hallom meg Suga hangját nem is olyan messze - Oh, az Istenit.
A búvóhelyem megrázkódik. Az oxigén megint bent ragad. Most vagy megtalálnak vagy nem. A szememet összeszorítom és várom a következményeket.
- Hogy lehetsz ilyen béna? - neveti ki a másik, akinek nevét még mindig nem tudom.
- Mert ez nagyon vicces ugye? A rohadt szekrényt is ide kellett tenni.
A lehajtott fejem hirtelen hátravetődik én pedig előre, majd a végén a kinyílt ajtók mellett fekszem a földön. Folyamatosan a plafont pásztázom. Suga által a szekrény felborult és én most a földön fetrengek. Nagyon jó.
Most őszintén, hogy lehetek ekkora szerencsétlen? Elmegyek kajáért, eltévedek, majd két ember által bennragadtam egy házban, tiszta víz vagyok és Nam pedig még mindig vár rám. Jaj istenem. Ha elmegy onnan én nem tudom mit csinálok. Kitekerem a nyakát. Nyugi, mindjárt ott vagyok. Vagyis egy kicsit később, de ha eddig kibírtad akkor most is kifogod!
- Előbújt a kiscica?
Két vigyorgó pasassal nézek farkasszemet. Fényforrás árva jelét nem látom, de szemük csillogott. Ijesztően.
Torkom egy éles és hangos sikoly hagyja el
[...]
NAM POV
Pár perc eltelte után már alig bírtam ki. És most? Már vagy másfél-két órája itt ülök és várom, hogy Dae visszajöjjön. Csak nem olyan szerencsétlen, hogy eltévedjen. Vagy de? Óóó te lány. Siess egy picit, mert kilyukad a gyomrom.
A lábam még mindig bizsereg, de már nem vérzik. Ráállni még mindig nem merek. Azóta is ebben a pózban ülök, hogy egyedül hagytak. A hátam és a hátsó felem is már zsibbad. Ez nem igaz.
Óvatosan felhúzom a zoknimat a zsepivel körbetekert lábfejemre és elkúszok a cipőmig. Na még csak most jön az ami még nem volt. Egy "kis kavics" segítségül szolgál, hogy feltápászkodjam magamat, de az a fájdalom, ami végigfut a lábamon szinte tűrhetetlen.
De ez nem tart engem vissza. A közelben épp volt egy vasdarab, aminek a vége 90°ra meg volt hajlítva. Még a természet is velem van gyerekek! Oda sompolygok majd visszafordulok a lány cuccaiért. Lehajolok és beledobálom, a táskába és a vállamra csúsztatom a kis szütyőt. Mit ne mondjak, igazán jól áll nekem a fehér csipkés táska. Ami inkább barna. Vagy mit tom' én. Nem értek az ilyenekhez.
Csiga lassúsággal kezdek araszolni abba az irányba amerre Dae ment.
Miért vagyok ilyen figyelmetlen? Hát nem igaz. Egy kibaszott vaslemez állt a talpamba és ezt nem vettem észre. Ó én figyelmetlen barom.
Saját magamban zsörtölődöm miközben megyek előre. A romok megtöbbszöröződnek és egyre inkább jobb állapotban voltak. Biztos a rengés folyamán megtartották egymást. Az oldalukból kisebb-nagyobb darabok hiányoztak de még úgy ahogy túlélték a katasztrófát.
A szűkös út amiről azt hittem zsákutca, szélesedni kezd. Végül egy kis körtéren találom magam. Az épületek szorosan egymáshoz vannak dőlve, egy két helyen pont ilyen kis utca nyílik meg. Hol beomlott, hol nem. A talajt nem fedte beton, inkább kiszáradt föld ösvények vannak kitaposva, amin inkább vastag por réteg áll mint megszáradt sár.
Mikor a tér közepére érek egy apró sikoly csapja meg kagylóimat. Csak tudnám honnan jön. Teljesen biztos vagyok benne, hogy Dae az. De hol lehet?
Gyorsabban bicegek egy nagyobb épület felé. Barna nagy ajtaja van és résnyire ki van nyitva. Mivel nem vagyok valami gyors ezért időbe telik oda érni, de mikor megtorpanok előtte villám gyorsasággal nyitom ki azt.
- Hagyjatok már! - halk de annál ismerősebb hangot hallok.
- Ohh, a cica kinyitotta a száját? - ez az ember.
Nem, az nem lehet. Biztos csak képzelődök. Tempóm eléri a maxot és a hangok után iramodok.
- Gyere szépen. - megint Ő. Nem lehet eltéveszteni.
Az egyik szoba előtt haladok el mikor újra meghallom. Megállok, az ajtót nézem egy kicsit, hogy megbizonyosodjak arról, hogy tényleg itt tartózkodnak. Mozgolódást hallani. 100% hogy bent vannak.
- Suga... - az ajtó egyet reccsent majd kidőlt. Magától. Na jó egy kicsit rá segítettem, de akkor is.
----------------------------------------------------------------
Hát ez hét közepe lett, de ha hosszú hétvégét nézzük nekem még az eleje xd
Hamarosan jelentkezem!^^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése