Csak csöndben baktatunk egymás mellett. Senki nem szól egy szót se mivel mind a ketten meg voltunk győződve arról, hogy teljességgel lehetetlen amit az imént mondtam.
- Ha már együtt sétálunk - kezdte Nam, - legalább beszélgessünk. Nagyon irritáló ez a csönd.
Bár nekem még mindig nincs kedvem társalogni de azért belemegyek.
- Rendben. - mondom - És miről?
A fejem kicsit oldalra biccentem, hogy lássam beszélő partneremet. Ő csak a földet bámulja vagy körbe tekintget, de semmiféle képen nem nézne rám.
Alig láthatóan megvonom a vállam és arcomat menetiránnyal szembe fordítom.
- Nem tudom. - szólal meg néhány perc után. - Szereted a horror filmeket?
Kérdése meglepett de válaszoltam rá.
- Nincs velük semmi bajom. Bár irtóra be tudok parázni sok mindentől. - arcomon egy kínos mosoly jelenik meg.
A fejem még mindig előre néz. Arccsontomnál egy kis pír jelenik meg, szerencsére vöröses hajam elfedi azt.
Lehet zavarban vagyok bár nem tudom miért. Ez teljesen normális ha fél nem?! Egy kicsikét. Na jó, nagyon.
Szemem sarkából látom, hogy ajkait épp szólásra nyitja, de mintha köd nyelte volna el. Homlokom ráncolva fordulok jobbra, de nem láttam semmit és senkit.
Halk nyöszörgés hallok a lábam felől. Mivel a lábam nem adhat ki hangot - furcsa is lenne :'D - így lenézek.
A szöszi a lábam mellett fetreng. Arca eltorzul és a keze automatikusan indul a lábfeje irányában, de ahogy megérinti a fájdalom ül ki tekintetére és inkább visszahúzza.
Apró piros pöttyök jelennek meg a földön. Egyre sűrűbben és egyre nagyobb cseppekben hullik a vér a cipő sarkáról.
Egy percig kis sokk fog rabjává, de egy kis idő után képes vagyok megmozdulni.
- Úristen! - a hangom felszökött pár oktávot.
A szemem eltakarva fordítok hátat a földön fekvő fiúnak és pár lépés távolságot hagyok ki kettőnk között, majd visszafordulok.
- Mit csinálsz? - hangja neki is kicsit vékonyabb volt a kelleténél. A szemeiben könnyek sorban gyűltek de nem engedte őket lefolyni. - Gyere segíts!
A szemeim kikerekedtek. Nagyon jól tudja mindenki aki ismer, hogy a vér látványától kifekszem. Volt már egy két ilyen eset. Egyszer megvágtam magam egy papírlappal és elájultam mikor elkezdett vérezni. Ez mind suliban, mindenki előtt. Próbáltam magam kimagyarázni azzal, hogy túl sok vért vesztettem, de nem hitte el senki...
A fejem jobbra-balra ingatom. Nem akarok közelebb menni. Félek hogy kitaccsolok, vagy megint elájulok. Semmi kedvem nincs egyikhez se.
Már vagy 10 perce ülünk itt. Ő a hátát nekitámasztotta egy tömb darabnak én pedig leültem a koszba. Megállapítottuk, hogy egy vas darab fészkelte Nam talpába magát. A cipőjét sem tudja levenni, mivel ahogy megmozdítja azt mozdul vele a sebző eszköz így nagyobb fájdalmat okozva a sebzettnek.
- Biztos nincs nálad valami fertőtlenítő? - néz rám bociszemekkel.
Aprót sóhajtok, majd átnézem a táskámat. Találok benne kézfertőtlenítőt és egy 10 csomagos zsebkendő amibe volt körülbelül 3 db.
Időbe telik mire ráveszem magam, hogy közelebb merészkedjek a sérülthöz. Szemem kicsit összeszorítom és közvetlen elé ülök. Ahogy meglátom az alvadt folyadékot cipője talpán képes lennék kirohanni a világból. Nagy lélegzet vétellel kaparom elő a szemöldökcsipeszemet a táskámból.
- Na... - kezdem. - Most dőlj hátra és ha bármit érzel szoríts erre. - huzakodva de odanyújtom a felsőmet.
- Mi? - szemöldöke szinte felfut homloka közepéig hirtelen. - Neeem, te nem fogsz ezzel semmit sem csinálni. Kicsit pihentetem és majd utána kiszedem. Nem kell a segítség. Majd megoldom.
Hogy hisztizik... - Ez az első gondolatom.
Szemem megforgatom majd egy kézzel felsőtestét nekidöntöm a támasztékának. Automatikusan szemhéja lezáródik, én pedig nekilátok a feladatomnak.
Kicsit megtörlöm zsepivel a vas körüli részt, hogy lássam célpontom, mire Sziszegést halok, de nem törődök vele. A csipesz végével megérintem a fémet majd "megcsípem" azt. Azt hiszem ez jobban fog fájni nekem mint neki. A látókörömből kikerül a lábfej és egy nagyobb rántással jön velem a csipesz és a hozzáfogott darabka is.
Kell egy kis hatásszünet mire a fejem egyenesbe fordul. Óvatosan lehúzom a cipőt a szenvedő Nam-ról majd a zoknija is így jár. Nagy puffanással jelezte a lábbeli, hogy földet ért, mivel a hátam mögé dobtam.
A kezembe téved a fertőtlenítőt. Lehet nem lesz valami nagy hatása, de jobb mint a semmi. A vállam megrántom majd egy újabb zsepire ráfolyatok egy kisebb adagot. Az "áldozat" érdeklődő szemekkel figyel. Kicsit fintorog de ellazul és tűri a kínzásomat.
Amikor a hideg zselé az érintett bőrfelülethez ér azonnal elkapja lábát onnan. Vagyis kapta volna, ha én nem kapaszkodok bele és csúszok végig a poron, így a zsepi még mindig a talpára van tapadva.
- Milyen reflexed van neked ember? - csodálkozást hallok hangjában, de nem foglalkozok vele.
2 perc alatt körülbelül 13x hallottam azt hogy: "Ez hideg!" "Csíp!" "Viszket!" "Mikor hagyod abba?" mondatokat.
Mikor majdnem kifogyasztom a fertőtlenítős tubust, mikor leállok a tisztítással és a szemetet kicsit távolabb vittem tőlünk.
- Éhes vagyok! - jelentette ki Nam.
- És honnan szerezzek ne.... Tudod mit?! Maradj itt, körül nézek, mindjárt jövök.
Ennyivel rendezem le a siránkozó fiút és futok a csönd felé.
Ami nem is volt olyan csöndes...
- Ha már együtt sétálunk - kezdte Nam, - legalább beszélgessünk. Nagyon irritáló ez a csönd.
Bár nekem még mindig nincs kedvem társalogni de azért belemegyek.
- Rendben. - mondom - És miről?
A fejem kicsit oldalra biccentem, hogy lássam beszélő partneremet. Ő csak a földet bámulja vagy körbe tekintget, de semmiféle képen nem nézne rám.
Alig láthatóan megvonom a vállam és arcomat menetiránnyal szembe fordítom.
- Nem tudom. - szólal meg néhány perc után. - Szereted a horror filmeket?
Kérdése meglepett de válaszoltam rá.
- Nincs velük semmi bajom. Bár irtóra be tudok parázni sok mindentől. - arcomon egy kínos mosoly jelenik meg.
A fejem még mindig előre néz. Arccsontomnál egy kis pír jelenik meg, szerencsére vöröses hajam elfedi azt.
Lehet zavarban vagyok bár nem tudom miért. Ez teljesen normális ha fél nem?! Egy kicsikét. Na jó, nagyon.
Szemem sarkából látom, hogy ajkait épp szólásra nyitja, de mintha köd nyelte volna el. Homlokom ráncolva fordulok jobbra, de nem láttam semmit és senkit.
Halk nyöszörgés hallok a lábam felől. Mivel a lábam nem adhat ki hangot - furcsa is lenne :'D - így lenézek.
A szöszi a lábam mellett fetreng. Arca eltorzul és a keze automatikusan indul a lábfeje irányában, de ahogy megérinti a fájdalom ül ki tekintetére és inkább visszahúzza.
Apró piros pöttyök jelennek meg a földön. Egyre sűrűbben és egyre nagyobb cseppekben hullik a vér a cipő sarkáról.
Egy percig kis sokk fog rabjává, de egy kis idő után képes vagyok megmozdulni.
- Úristen! - a hangom felszökött pár oktávot.
A szemem eltakarva fordítok hátat a földön fekvő fiúnak és pár lépés távolságot hagyok ki kettőnk között, majd visszafordulok.
- Mit csinálsz? - hangja neki is kicsit vékonyabb volt a kelleténél. A szemeiben könnyek sorban gyűltek de nem engedte őket lefolyni. - Gyere segíts!
A szemeim kikerekedtek. Nagyon jól tudja mindenki aki ismer, hogy a vér látványától kifekszem. Volt már egy két ilyen eset. Egyszer megvágtam magam egy papírlappal és elájultam mikor elkezdett vérezni. Ez mind suliban, mindenki előtt. Próbáltam magam kimagyarázni azzal, hogy túl sok vért vesztettem, de nem hitte el senki...
A fejem jobbra-balra ingatom. Nem akarok közelebb menni. Félek hogy kitaccsolok, vagy megint elájulok. Semmi kedvem nincs egyikhez se.
Már vagy 10 perce ülünk itt. Ő a hátát nekitámasztotta egy tömb darabnak én pedig leültem a koszba. Megállapítottuk, hogy egy vas darab fészkelte Nam talpába magát. A cipőjét sem tudja levenni, mivel ahogy megmozdítja azt mozdul vele a sebző eszköz így nagyobb fájdalmat okozva a sebzettnek.
- Biztos nincs nálad valami fertőtlenítő? - néz rám bociszemekkel.
Aprót sóhajtok, majd átnézem a táskámat. Találok benne kézfertőtlenítőt és egy 10 csomagos zsebkendő amibe volt körülbelül 3 db.
Időbe telik mire ráveszem magam, hogy közelebb merészkedjek a sérülthöz. Szemem kicsit összeszorítom és közvetlen elé ülök. Ahogy meglátom az alvadt folyadékot cipője talpán képes lennék kirohanni a világból. Nagy lélegzet vétellel kaparom elő a szemöldökcsipeszemet a táskámból.
- Na... - kezdem. - Most dőlj hátra és ha bármit érzel szoríts erre. - huzakodva de odanyújtom a felsőmet.
- Mi? - szemöldöke szinte felfut homloka közepéig hirtelen. - Neeem, te nem fogsz ezzel semmit sem csinálni. Kicsit pihentetem és majd utána kiszedem. Nem kell a segítség. Majd megoldom.
Hogy hisztizik... - Ez az első gondolatom.
Szemem megforgatom majd egy kézzel felsőtestét nekidöntöm a támasztékának. Automatikusan szemhéja lezáródik, én pedig nekilátok a feladatomnak.
Kicsit megtörlöm zsepivel a vas körüli részt, hogy lássam célpontom, mire Sziszegést halok, de nem törődök vele. A csipesz végével megérintem a fémet majd "megcsípem" azt. Azt hiszem ez jobban fog fájni nekem mint neki. A látókörömből kikerül a lábfej és egy nagyobb rántással jön velem a csipesz és a hozzáfogott darabka is.
Kell egy kis hatásszünet mire a fejem egyenesbe fordul. Óvatosan lehúzom a cipőt a szenvedő Nam-ról majd a zoknija is így jár. Nagy puffanással jelezte a lábbeli, hogy földet ért, mivel a hátam mögé dobtam.
A kezembe téved a fertőtlenítőt. Lehet nem lesz valami nagy hatása, de jobb mint a semmi. A vállam megrántom majd egy újabb zsepire ráfolyatok egy kisebb adagot. Az "áldozat" érdeklődő szemekkel figyel. Kicsit fintorog de ellazul és tűri a kínzásomat.
Amikor a hideg zselé az érintett bőrfelülethez ér azonnal elkapja lábát onnan. Vagyis kapta volna, ha én nem kapaszkodok bele és csúszok végig a poron, így a zsepi még mindig a talpára van tapadva.
- Milyen reflexed van neked ember? - csodálkozást hallok hangjában, de nem foglalkozok vele.
2 perc alatt körülbelül 13x hallottam azt hogy: "Ez hideg!" "Csíp!" "Viszket!" "Mikor hagyod abba?" mondatokat.
Mikor majdnem kifogyasztom a fertőtlenítős tubust, mikor leállok a tisztítással és a szemetet kicsit távolabb vittem tőlünk.
- Éhes vagyok! - jelentette ki Nam.
- És honnan szerezzek ne.... Tudod mit?! Maradj itt, körül nézek, mindjárt jövök.
Ennyivel rendezem le a siránkozó fiút és futok a csönd felé.
Ami nem is volt olyan csöndes...
---------------------------------------------------------------
Gyerekek, ez volt a második rész.
Bocsánatot szeretnék kérni, hogy ilyen későn hozom a részt, de most tudtam egy kicsit hosszabb időre a géphez.
Na most vagy 5x átolvastam, hogy semmi helyesírási hiba és igeidős tévedés ne legyen benne.
Kicsit hosszabb lett mint az előző, nem rohanok a sztorival szóóóóóóval remélem tetszett:333
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése